Egri Bor Busz – 2021 ősz

Az Egri Bor Busz szombatonként indul, és körjáratként működik, fix megállókkal délelőttől egészen estig. Az Egerbe látogató borkedvelőknek kínál lehetőséget arra, hogy egyszerűen eljuthassanak egy nap akár több egri pincészethez is, és így könnyebben megismerhessék a helyi borkultúrát.

A helyszínek változatosak, a belvárostól a Szépasszony-völgyig, Egerszalóktól a Kőlyuk pincesoron át a Bolyki-völgyig nyolc borászatot illetve az ő vendéglátóhelyeiket ejtheted útba.

A buszon veheted meg az aznapra szóló jegyet, amihez kapsz egy tájékoztatót és nyolc kupont. Egy kupont, egy fő, egy pincészetnél válthat be úgy, hogy azért egy borkóstoló sort kóstolhat kedvezménnyel, vagy önállóan palackos borvásárlásra használhatja. A körjáratra az adott napon a menetrend szerint a megállókban bármikor fel– és leszállhatsz.

(English version below.)

Mi az az Egri Bor Busz?
Egy buszjárat, ami körjáratban közlekedik, fix megállókkal.

Mikor jár a busz?
Minden szombaton 10:00 és 19:00 óra között közlekedik, másfél óránként egyszer.

Hol tudom megvenni a jegyemet?
A buszon, felszálláskor, ahol készpénzzel fizethetsz.

Hol tudok felszállni rá?
Bármelyik megállónál fel- és leszállhatsz, a jegyed egész napra érvényes.

Mennyi a jegyár?
2000 Ft /fő, amely kupon formájában levásárolható az Egri Borműhely tagjainál. (1 fő 1 helyen csak 1 kupont válthat be.)

Hogy működik a kupon?
A jegyvásárláskor kapott kupont a rajta található pincészeteknél lehet beváltani. 1 fő 1 helyen csak 1 kupont válthat be. A pincészeteknél legalább 1500 Forintos vásárlás esetén 500 Forint kedvezményben részesülsz. A borsor mellett borvásárláshoz tudod még felhasználni a kupont. A kuponból pénzt a pincészeteknek nem áll módjában visszaadni.

Hova juthatok el a busszal?

Menetrend

A busz menetiránya hetente változik, így van A hét és B hét. Kérjük, az útiterv kialakításakor ellenőrizd, hogy melyik héten utaznál vele.

A hét
szeptember 4., 18.
október 02., 16., 30.
november 13., 27.

Gál Tibor Fúzió
Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00
20:30 (végállomás)

Kovács Nimród Winery
megálló: Eger, Verőszala u. 66.
16:10
17:40

Szépasszony-völgy
Ostoros Családi Pincészet – BorZBár, 33-as Pince
Petrény Winery – Völgy 47 Pince
Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 46-os és 47-es pince
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00
19:30

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15
19:45 (csak felszállás)

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30
20:00

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy
12:45
14:15
15:45
17:15
18:45
20:15

B hét
szeptember 11., 25.
október 09., 23.
november 06., 20.

Gál Tibor Fúzió
Thummerer Borszaküzlet
megálló: Eger, Csiky Sándor u. 10.
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00
20:30 (végállomás)

Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
megálló: Eger, Bolyki-völgy
11:45
13:15
14:45
16:15
17:45
19:15

Juhász Testvérek Pincészete
megálló: Eger, Kőlyuktetői pincesor 35.
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00
19:30

St. Andrea Szőlőbirtok
megálló: Egerszalók, Ady Endre út 88.
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15
19:45 (csak felszállás)

Szépasszony-völgy
Ostoros Családi Pincészet – BorZBár, 33-as Pince
Petrény Winery – Völgy 47 Pince
Szépasszony-völgy 46 – Tóth Ferenc Pincészet
megálló: Eger, Szépasszony-völgy 46-os és 47-es pince
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30
20:00

Kovács Nimród Winery
megálló: Eger, Verőszala u. 66.
15:55
17:25

Gyerekeknek kell jegyet venni?
6 éves kor alatt ingyenes a buszjárat.

Miért érdemes ellátogatnom ezekre a helyekre?
Megismerkedhetsz a helyi borokkal és az Egri borvidék top borászataival, akik különféle borkóstolókat, fix kóstolósorokat és gasztronómiai finomságokat kínálnak, továbbá egyéb programokkal várnak.

További információ:
www.egribormost.hu/busz

Eger Wine Bus Service on Saturdays

The Eger Wine Bus Service starts on Saturday and follows a round route with fixed stops from morning to evening. It opens the possibility for wine lovers to visit several wineries on the same day and it is a convenient way to learn about Eger wine culture.

Altogether there are eight wineries on the route starting in the city center with stops at Szépasszony-valley, Egerszalók, Kőlyuk row of cellars and Bolyki-valley.

Day tickets can be purchased on the bus and they come with eight coupons. Each coupon can be used by one person at one winery. Coupon holders can participate in wine tastings at a reduced price or buy wines at a reduced price. You can get on and off the bus at the designated stops as stated in the timetable on the indicated days.

What is Eger Wine Bus?
It’s a round bus service with fixed stops.

When can I use this service?
The buses run on Saturdays from 10am to 7pm with a frequency of 90 minutes.

Where can I buy a ticket?
On the bus when getting on and you can pay by cash.

Where can I get on the bus?
At any of the designated bus stops and a ticket is valid for a whole day.

What does it cost?
HUF 2000 per person and the whole sum can be used as coupons to pay for wines at member wineries of the Egri Borműhely. (Each coupon can be used by one person at one winery.)

How does the coupon work?
The coupons you receive when purchasing a bus ticket can be used at the wineries indicated on the coupons. Each coupon can be used by one person at one winery. If you buy at least for HUF 1500, you get HUF 500 discount at wineries. Coupons can also be used to buy wines. Please note that wineries can not return change when you are paying with coupons.

Where can I get with the Bus Service?

Schedule

The direction of the round changes on a weekly basis, that is there are ’A’ and ’B’ weeks. Therefore it is recommended to consult the schedule and check the date before you embark on a trip.

’A’ week
September 04., 18.
October 02., 16., 30.
November 13., 27.

Gál Tibor Fúzió
Thummerer Wine Shop
stop: Eger, Csiky Sándor utca 10.
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00
20:30 (terminus)

Kovács Nimród Winery
stop: Eger, Verőszala u. 66.
16:10
17:40

Szépasszony-valley
Ostoros Family Winery – BorZBár, Cellar no. 33
Petrény Winery – Völgy 47 Cellar
Szépasszony-valley 46 – Tóth Ferenc Winery
stop: Eger, Szépasszony-valley Cellar no. 46-47.
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00
19:30

St. Andrea Winery
stop: Egerszalók, Ady Endre út 88.
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15
19:45 (no getting off at this stop)

Juhász Bros. Winery
stop: Eger, Kőlyuktetői row of cellars 35.
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30
20:00

Bolyki Vineyards and Winery
stop: Eger, Bolyki-valley
12:45
14:15
15:45
17:15
18:45
20:15

’B’ week
September 11., 25.
October 09., 23.
November 06., 20.

Gál Tibor Fúzió
Thummerer Wine Shop
stop: Eger, Csiky Sándor utca 10.
11:30
13:00
14:30
16:00
17:30
19:00
20:30 (terminus)

Bolyki Vineyards and Winery
stop: Eger, Bolyki-valley
11:45
13:15
14:45
16:15
17:45
19:15

Juhász Bros. Winery
stop: Eger, Kőlyuktetői row of cellars 35.
12:00
13:30
15:00
16:30
18:00
19:30

St. Andrea Winery
stop: Egerszalók, Ady Endre út 88.
12:15
13:45
15:15
16:45
18:15
19:45 (no getting off at this stop)

Szépasszony-valley
Ostoros Family Winery – BorZBár, Cellar no. 33
Petrény Winery – Völgy 47 Pince
Szépasszony-valley 46 – Tóth Ferenc Winery
stop: Eger, Szépasszony-valley Cellar no. 46-47
12:30
14:00
15:30
17:00
18:30
20:00

Kovács Nimród Winery
stop: Eger, Verőszala u. 66.
15:55
17:25

Is the service free for children?
Children below 6 years do not have to pay the fare.

Why visit these locations?
You can get to know local wines and the top vitners of the Eger wine region. The winemakers will be presenting various tasting flights and culinary delights to match the wines and in some of them also offer other forms of entertainment.

More information:
www.egribormost.hu/busz

Bortkóstolunk.hu – A Hét Bora a Kovács Nimród Winerytől

#AHétBora a Kovacs Nimrod Winery 2019-es Cool Cuvée-je ezúttal a Bortkostolunk ajánlásával: “A Pinot Noirra épülő bor méltán érdemelte ki a “borok királya” elnevezést. A pompás zamatú, mélyvörös rubint színű bor ízharmóniája leginkább meggyre,…

VINCE – Kedvenc furmintok között a KNW Sky Furmintja

A tematikus Furmint Február hónap végére a VINCE csapata összegyűjtötte kedvenc, nem tokaji furmintjait. Egri bor is van a listán, a Kovacs Nimrod Winery 2017-es évjáratú Sky Furmintja! #egribormost

Borrajongó – St. Andrea Örökké Egri Csillag Superior 2020

Hamarosan itt van újra az Egri Csillag Hét 2023. Tavaly az első alkalommal, amikor közös csillagozásra hívták az egri borászok a borkedvelőket, a Borrajongó blog nem kisebb borral vágott neki a tavaszi ünnepnek, mint…

Tóth Ferenc Pincészet – Egri Csillag 2022

Az idei év különleges lesz a Tóth Ferenc Pincészet életében, és bár még épp most kezdődött el, tele vannak tervekkel. A tavaszt a pincészet friss, 2022-es évjáratú Egri Csillag borával csalogatják. #egribormost

Ihatóbb.hu – Egri Bikavér En Primeur

“Az Egri Borműhely egy kísérleti jellegű mesterkurzussal készült a legnagyobb örömünkre. Kilépve a hagyományos mesterkurzusok statikus kereteiből egy játékra invitálták a résztvevőket. Interaktívan minden egyes bor és étel párosítás után értékeltük annak sikerességét. Macsinka…

@facebook: Síkhegy

A Síkhegy Eger egyik legkiválóbb, legegyedibb sajátosságokkal bíró dűlője. Fontos, hogy a legjobb vulkanikus alapkőzettel rendelkező termőterületként tartják számon már hosszú ideje. Mi azt tapasztaljuk, hogy a legkomplexebb, mély, kerek borok innen szüretelhetők. A…

Érdekelnek az egri borok?
Szívesen vennél részt boros programokon?
Kíváncsi vagy exkluzív interjúinkra?
Szeretsz bor társaságában főzni?

    A Feliratkozom a hírlevélre gomb megnyomásával hozzájárulok a személyes adataim kezeléséhez, az Adatkezelési tájékoztatót megismertem.

    Országos Bortúra – Utazz az Egri borvidékre!

    Akár még a téli hónapokra, akár már tavaszra vagy nyárra tervezed az utazásaidat, az Országos Bortúra felületeit érdemes böngészned. Borkóstolókat fedezhetsz fel itt a Bolyki Pincészet és Szőlőbirtokhez, a Gál Tibor & Fúzióhoz, a…