Tóth Ferenc Pincészet
Egri Rajnai Rizling Superior, 2020
A Rajnai Rizling a borászatunkban a fajta komplex, nagytestű, hordós érlelésű arcát szeretné évről-évre megmutatni, elegáns, feszes savakkal.
Kis tétel, kizárólag a borászatban kapható, a fehérboraink között a termékpiramis csúcsán helyezkedik el.
Édesapám első 6 ha telepítésénél az Áfrika-dűlőbe 1983-ban Rajnai Rizlinget telepített. Az itt készült borokból palackozott tételek még mai napig a családunk féltett kincsei. A legjelesebb ünnepekkor bontjuk ki és mindig rácsodálkozunk, hogy milyen szép élő borok. Ez is megerősít, hogy érdemes törődnünk ezzel a fajtával Egerben, mert egy rejtett kincs.
A Marinka-dűlő termése, érett, de nem túlérett alapanyagból bogyózás és kíméletes préselést követően új és 3 éves 5hl-es magyar hordóban erjedt és érlelődött. A két legszebb Rajnai Rizling hordó 2021 nyarán lett összeházasítva majd ennek a tételnek a fele került palackba Rajnai Rizlingként, a házasítás másik fele az Egri Csillag Superior 2020 borunkat gazdagítja.
Intenzív, érett lédús gyümölcsök dominálnak illatban, elegáns hordófűszerrel. Íze vastag komplex, rétegzett, szép egyensúly érezhető a gyümölcsök és a hordó között, nagyon kevés maradékcukor mellett kiváló feszes savak kóstolhatók.
- fehérbor
- száraz
-
könnyedtestes
Ajánljuk:
Ázsiai konyha, fűszeres ételek- ajándék, karácsony
- Szőlőfajták: Rajnai Rizling
- Termőterület: Egri borvidék, Marinka-dűlő
- Érlelés: 8 hónap új és 3 éves magyar 5hl-es fahordóban
- Sav: 6,1 g/l
- Alkohol: 12,68 %
- Cukor: 4,2 g/l
Pécsi Borozó – Tóth Katalin mesél
Tóth Katalin a múltjáról és jövőjéről mesél. Többek között arról, hogy miért olyan különleges számára a Síkhegy és az ott található Nyárfa, mit jelent Neki a borvidék, milyen nőként a szakmában vagy pedig a…
Milyen az egri nyár Tóth Ferencéknél?
A Tóth Ferenc Pincészetben zajló kóstolók régóta emlékezetesnek számítanak sok borkedvelőnek. Ha még hozzátesszük azt is, hogy tavaly megújult a borászat kóstolótere, egyértelmű, hogy érdemes újra kipróbálni. Tóth Kata ezentúl egy különleges, szabadtéri helyszínen…
@facebook: egri nyár van a Tóth Ferenc Pincészetnél
Élvezzük a csodás látványt egy kis Egri Leányka kíséretében!