Őszi ételek egri bikavérhez: lecsós szelet quinoával
Ősszel és télen a lecsót más alapanyagokból érdemes készíteni, mint nyáron, hiszen ilyenkor a tv-paprika vagy a nagyobb paradicsom már csak kevéssé ízes verzióban érhető el. Jobban járunk, ha kápiát vagy kaliforniai paprikát választunk, és mellé apróbb szemű paradicsomot. A fogás mellé a Varsányi Pincészet 2018-as évjáratú Egri Bikavér Superiorját ajánljuk, amely bor rendre remek eredményeket ér el hazai és nemzetközi borversenyeken.
Tipp: az étel másik fontos része a minőségi hús. Ha ezen nem spórolunk, igazi nyáridéző fogás kerül majd az asztalunkra.
Hozzávalók:
2 főre
400 g mangalicakaraj
150 g quinoa
1 nagyobb piros kaliforniai paprika
250 g kisebb szemű koktélparadicsom
1 nagyobb lila hagyma
1 evőkanál barna cukor
bors
olaj
só
Elkészítés:
A quinoát mossuk át, majd tegyük fel főni egy kevés sóval és dupla adag vízzel. Gyakran kevergessük, míg el nem készül, de gyakorlatilag más dolgunk nem is lesz vele.
A hagymát és a paprikát vágjuk egyforma szeletekre, és kevés olajon pároljuk üvegesre. Ízesítsük cukorral, sóval, borssal, majd dobjuk hozzá a felezett paradicsomokat, és pár percig főzzük össze.
Az egyenként körülbelül 200 grammos hússzeleteket süssük ki forró serpenyőben kevés olajjal. Egy oldalnak elég 4-5 perc. Ha olyan minőség húst sikerül vennünk, ami önmagában is ízes, nem is szükséges sózni vagy borsozni.
(Én a HúsSzabóságtól szereztem be a karajt, és önmagában is fantasztikus íze volt.)
Tálaláskor először a quinoát tegyük a tányérra, majd egy szelet húst és a lecsós ragut.
Recept és fotó: Vass Adrienn / Rókaland vlog